WITSEC

A WITSEC 9 hölgy (Biró Gabriella, Makay-Dévai Sarolta, Németh Adrienn, Oroszi Eszter, Sebők Viktória, Szarvák Anikó, Tóth Éva Rita, dr. Vízi Linda és Szeiler (Zengő) Andrea) szövetségéből alakult. Elismert szakemberként, az IT biztonság szakma területéről, úgy döntöttek, összefogják és segítik azokat a lányokat és fiúkat, akik tudnak és akarnak tenni céljaikért.

A WITSEC (Women in IT Security) az IT biztonság területén dolgozó nők szakmai közössége, melynek célja ledönteni azon sztereotípiát, miszerint az informatika csak a férfiak területe. A nők is ugyan úgy képesek megállni a helyüket. Szándékunk nem a nemek harcának erősítése, hanem képességeinkkel és tudásunkkal szeretnénk hozzátenni a tudomány ezen ágához, mindeközben pedig segíteni az új generációt a szakmai közösségbe való beilleszkedésben.

Úgy látjuk, hogy tehetséges és motivált fiatalokból, pályakezdőkből nincs hiány; ezen nők és férfiak mentorálását tűzte ki célul a WITSEC. A csapat szakmai támogatás mellett problémamegoldásban és konfliktuskezelésben, illetve a készségek fejlesztése mentén az önismeretben és az üzleti stílus kialakításában is segédkezik.

Tehát a programot nem csak azért hoztuk létre, mert szeretnénk tenni valamit a szakmáért, hanem azért is, mert remek lehetőségnek gondoljuk az informatika népszerűsítésére a fiatalok, különösen a lányok körében. Alapítása óta a szervezet szépen növekszik, 2018-ban 21 fővel alakultunk hivatalosan is egyesületté és azóta is folyamatosan bővül az elkötelezett hölgyek csapata.