Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara idén is megrendezi a már-már hagyománnyá vált CTF versenyét. Itt a lehetőség, hogy felfedezd a kibertér titkait és bebizonyítsd, hogy a legkreatívabb támadók […]
Vannak olyan sarkpontok 2024-ben, amelyekről a felhős környezetek kapcsán egyszerűen muszáj beszélni. Konferenciánkon a cloud és az összes vonatkozó aspektusa kerül terítékre.
A felhő kérdéskörét természetesen az IT-biztonsági aggályok mentén is megvizsgáljuk, és nem mehetünk el szó nélkül a hazai piacra zúduló kiberbiztonsági támadások mellett sem. A mesterséges intelligencia sem hiányozhat a felsorolásból, a felhős megoldások kapcsán – dinamikus skálázás, gépi tanulási rendszerek, integráció, valós idejű adatfeldolgozás, egyszóval minden, ami a felhő és mesterséges intelligencia vonatkozásában felmerülhet.
Mivel pedig mindennek a hajtómotorja az adat, ezért alámerülünk adatmenedzsment, az adatminőség a data governance és data mesh világába, ahonnan a data ownership sem maradhatnak ki. Hiszen aki nagy szeletet akar kiharapni a piacból az elkövetkező években, annak rendet kell tenni az adatai háza táján. Ehhez adunk gyakorlati muníciókat.
Idén az űr sem maradhat ki a konferencia témarepertoárjából, hiszen a több mint két éve elfogadott űrstratégia és az azóta eltelt hosszú évek munkája, egyre inkább kezd láthatóvá válni. Az már erősen körvonalazódott, hogy az űripar meghatározó ágazattá kezd válni világszinten is.
Konferenciánkon arra igyekszünk válaszolni, hogy mi a magyar űrstratégia célja, milyen irányvonalon halad 2035-ig? Lesz-e magyar űrhajós az űrben és Magyarország valóban meghatározó szereplője lehet-e az űrversenynek a régióban?
A technológiai innovációk mögött álló embert sem hagyjuk ki a sorból. Humán blokkunkban a Z-generáció munkahelyi megjelenéséről és a dinamikus szemlélettel érkező ifjú titánok alkalmazásának előnyéről beszélgetünk majd. Ahogy az agy és a mesterséges intelligencia kapcsolata is terítékre kerül.
h
hét
|
K
ked
|
s
sze
|
c
csü
|
p
pén
|
s
szo
|
v
vas
|
---|---|---|---|---|---|---|
1 esemény,
CyberQuest CTF verseny
Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara idén is megrendezi a már-már hagyománnyá vált CTF versenyét. Itt a lehetőség, hogy felfedezd a kibertér titkait és bebizonyítsd, hogy a legkreatívabb támadók […]
Free
|
2 esemény,
|
2 esemény,
|
2 esemény,
|
2 esemény,
Hacktivity 2025 Conference
![]() A Hacktivity, Közép- és Kelet-Európa vezető IT-biztonsági fesztiválja, 2003-as indulása óta a kiberbiztonsági közösség meghatározó eseményévé vált. Ami kezdetben egy szerény találkozó volt biztonsági szakértők számára, hogy tapasztalatot cseréljenek, mára […]
40.000Ft – 80.000Ft
|
1 esemény,
|
1 esemény,
|
1 esemény,
10. CyberSec konferencia
![]() Az NBSZ NKI idén tízedik alkalommal rendezi meg a CyberSec elnevezésű kiberbiztonsági konferenciáját a Kiberbiztonsági Hónap keretein belül. Ez a fontos évforduló kivételes lehetőséget teremt arra, hogy áttekintsük az elmúlt […] |
1 esemény,
10. CyberSec NCC-HU International Day
![]() A szakmai esemény célja, hogy bemutassa a nemzeti és európai kibervédelmi közösségek szerepét, ösztönözze az NCC-k közötti együttműködést, és feltárja az EU által finanszírozott innovációs és fejlesztési lehetőségeket. A résztvevők […] |
2 esemény,
Fenyegetések a kibertérben 3.0 – trendek és tendenciák a kiberbűnözésben
![]() A konferencia alapvető célja, hogy tovább erősítse a kibertérben jelentkező fenyegetések, valamint a kiberbűnözés elleni közös fellépést. A rendezvény fókuszában az online csalások aktuális módszerei, a zsarolóvírusokkal szembeni fellépés lehetőségei, […]
–
![]() Ahhoz, hogy az online és az offline virtuális világ személyes, társadalmi és üzleti kockázatait felelősséggel tudjuk vállalni, szükségszerű megismernünk „a digitalizáció természetét”, valamint a materiális világban szokatlan, újszerű jelenségek — […]
Free
|
0 esemény,
|
0 esemény,
|
0 esemény,
|
|
0 esemény,
|
1 esemény,
–
![]() Az ősz folyamán 3 alkalommal is várunk a Com-Forth Café Szakmai Reggeli eseményeinken, ahol egy napindító kávé és némi könnyed harapnivaló után körbejárjuk az ipari kiberbiztonság aktuális kérdéseit. Időpontok és […]
Free
|
2 esemény,
–
![]() Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara és az Alverad Technology Focus Kft közös szervezésében 2025. október 15-én rendezzük meg nemzetközi tudományos konferenciánkat, hibrid formában, amelynek a […]
Free
–
![]() Októberben ismét HunCERTalks meetup, ezúttal az ipari kiberbiztonság a téma. Az ipari kibervédelem egyre fontosabb téma, hisz minél több digitalizációval találkozunk a termelés területén, annál sérülékenyebbek lehetnek a rendszerek. A […] |
0 esemény,
|
1 esemény,
European Cybersecurity Hackathon 2025
![]() It’s an intense three-day innovation marathon where teams tackle real-world cybersecurity challenges – from IoT vulnerabilities to AI-driven attacks and critical infrastructure protection. Bring your ideas, build prototypes, and present […] |
2 esemény,
Alfáktól Omegáig – Digitális Gyermekjóllét Konferencia és Kiállítás Iránytű a digitális neveléshez
![]() A gyermekek digitális jólléte – közös felelősségünk! A gyerekek digitális világban nőnek fel – de vajon mi, felnőttek, fel vagyunk készülve arra, hogy biztonságosan kísérjük őket ezen az úton? Ha […] |
1 esemény,
|
1 esemény,
VII. Kiberbiztonsági Játs(s)zMa vetélkedő
![]() A Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet közös szervezésében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, valamint az Egészségbiztonság Nemzeti Labor Adatvezérelt Egészség […]
Free
|
3 esemény,
Küzdelem az igazságért a generatív mesterséges intelligencia korában
![]() A jog és a jogtudomány egyik legfontosabb alapfogalma az igazság. A jognak igazságosnak kell lennie, sok esetben a jogi eljárások célja az igazság kiderítése, illetve az igazságnak bizonyuló tényekhez és […]
–
![]() A Nők Hangja Alapítvány harmadik klubestje továbbviszi az előző témáját, amely a digitális forradalom sötét oldala és a szülők felelőssége, – ezúttal már a tinédzser és fiatal felnőttekre gyakorolt hatását […]
ingyenes
|
1 esemény,
|
1 esemény,
|
1 esemény,
|
1 esemény,
|
1 esemény,
|
1 esemény,
VII. Kiberbiztonsági Játs(s)zMa vetélkedő
|
3 esemény,
–
2025. október 28-án ismét megrendezzük a WITSEC szakmai napot. Minden érdeklődőt szeretettel várunk online is!
Free
|
1 esemény,
|
2 esemény,
|
1 esemény,
–
![]() Egyszer csak bejelenti, hogy feltörte a WiFi-t. Mély levegőt veszel. Aztán kiderül, hogy csak kitalálta a jelszót: „jelszo123”. Megkönnyebbülsz. Egy pillanatra. Mert közben tudod: a gyereked már ott kopogtat a […] |
0 esemény,
|
0 esemény,
|